Zsámbék
Zsámbék kora Árpádkori, XI. századi település, első fennmaradt okleveles említése 1258: Samboch, magyar szokás szerint személynévi eredetű, több Sambuh nevű személynév is fellelhető az oklevelekben. Királyi birtok, a XI. században már kőtemploma volt. 1186-ban III. Béla király a feleségével, Capet Margittal, érkező Aynard lovagnak ajándékozta. Az ő leszármazottai építik 1220 körül a korábbi román stílusú templom helyén a kegyúri premontrei kolostort és a késő román, kora gótikus 3 hajós bazilikát. Az egykori udvarházból a tatárjárás után vár lett, melyet 1467-ben Mátyás király fiára, Corvin Jánosra íratott, Zsámbéknak pedig mezővárosi rangot, kiváltság jogokat adományozott. 1541-ben a törökök foglalták el, lakossága a 150 éves török időszak alatt elnéptelenedett. A török kiűzése után, a habsburg uralom alatt a Zichy család vásárolta meg a romos várat, helyén egy egy kastélyt építettek, amely 1904-ben került az irgalmas nővérekhez, ők építették ki mai formájára: http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Zs%C3%A1mb%C3%A9k_-_Palace.jpg A templomot és kolostort a törökök erőddé alakították át, 1763-ban egy földrengés után már nem állították helyre, a romokat 1896-1900 között konzerválták. A bazilika még romjaiban is nagyszerű látvány, érdemes felkeresni, tavasztól őszig belül is látogatható.        

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.  / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető: www.magyarorszag-szep.hu  /