Szombathely
Szombathely különleges város, egyike annak a 4-5 délnyugat-dunántúli településnek, melyekben a római kor után is mindig pislákolt valami élet, római kori kelta eredetű neve: Savaria, nem tűnt el a népvándorlások forgatagábam, még Árpád apánkék is megismerték, bár így is kapott új nevet az Árpádkorban, szombati vásári napjáról Szombathely lett a magyar neve. Itt vezetett a fontos észak-dél irányú kereskedelmi útvonal, a borostyánút. A római állomáshelyből kialakult települést Claudius császár emelte Colonia rangra. Itt volt Ízisz istennő egyik legnagyobb szentélye, melyet újjáépítettek, az Iseum immáron múzeum:  http://www.iseumsavariense.hu/ .
A hagyomány szerint itt született Szent Márton, aki később Tours püspöke lett. A rómaiakat a hunok, a keleti gótok, a longobardok, majd az avarok követték. A IX. századi frank - morva háborúskodások nagy pusztításai ellenére a város romjain mindig mindig volt élet, Arnulf király 875-ben Ditmár érseknek adományozta, aki Szent Márton tiszteletére templomot emelt.
Árpád népe, őseink, 900 körül, a "szövetséges" Arnulf király halála után, szállták meg e vidéket, őrvidéknek, gyepűnek használták az Alpokig és az Enns folyóig terjedő széles sávot. Szent István a győri püspökségnek adományozta a várost és birtokait. A tatárjárás után építette a várat. 1578-tól megyeszékhely. 1605-ben Bocskai fejedelem hajdúi foglalták el rövid időre. 1710-ben tűzvész pusztította. Maradványait Szily János püspök bontatta el a székesegyház építésekor. A várból egy 2,2 m vastagságú körfal szakasz s egy vékony falgyűrű maradványai láthatók a romkertben. A romkert, melyben a római város nyugati részének, császári palota, stb. maradványai láthatók, tavasztól őszig látogatható. Szombathely 1777-től püspöki székhely, a hatalmas székesegyházat első püspöke Szily János építette.
1945 március 4-én kíméletlen és értelmetlen angol-amerikai bombatámadás érte a várost, a középkori városmagot pusztították, ahol hadi célpont egyáltalán nem volt ! 423 áldozata volt a bombázásoknak. A székesegyházat és a püspöki palotát is találat érte. Megsemmisült a városháza és a színház épülete, s további 312 épület. Barbár cselekedet volt az angolszászok részéről. A székesegyházat helyreállították, de több történelmi épület is örökre megsemmisült. / Barbár bombázásukat még aznap Sopronban folytatták ! /
A város szép, sok látnivalót kínál. / Fotók: 2016./    
 

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.   / Nyitóoldal: www.magyarorszag-szep.hu  /