Magyaregregy
Magyaregregy nevét az éger fanévről kapta, égerfákkal benőtt erdős terület volt. A Várhegy csúcsán egy római őrtorony romjai helyén a tatárjárás után, a 13. században épült. Első említése 1316-ból maradt fenn, ekkor adományozza Károly Róbert királyunk Bogár István mesternek. A vár többször gazdát cserélt, birtokolták a Gunyafiak, Becseiek és a Váradyak is. A gótikus várat később reneszánsz stílusban újították fel. Pécs eleste után Magyaregregy is török kézre került, 1545-ben a mohácsi szandzsákhoz csatolták. 1561-ben Zrínyi Miklós visszafoglalta és visszaadta a Várady családnak. A vár még a 16. században rommá vált, vagy egy török ostromban, mikor ismét elfoglalták, vagy lőporrobbanás és tűzvész miatt. Tény, hogy a fontos erősségben, még romos állapotában is török helyőrség állomásozott. A 17. századi oklevelek viszont már elhagyott romként emlegetik.

A várat az 1960-as években felújították, kis múzeum is van benne. Szép környezetben fekszik, kellemes kirándulóhely. Ősztől tavaszig csak bejelentkezéssel látogatható.  

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyban megtekinteni.  / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető: www.magyarorszag-szep.hu  /