Csókakő
Csókakő várát a magát Szabolcs vezértől eredeztető Csák nemzettség építette a tatárjárás után. Nevét a csóka madárról és a várak nevében gyakori kő szóból kapta. A tatárjárás előtt valószínűleg a közeli Bödönkúton lehetett egyik falujuk, s talán egyik erődített igazgatási központjuk is, melyeket a tatárok elpusztítottak. A kővár 1299-ben már biztosan állt, ekkor említi írásos forrás: Castrum Chokaku. A Csákok kiterjedt nemzettségének ősi fészke volt a Vértes hegység, később szerte az országban számos birtokot szereztek a Csák nembeliek. Csókakő várát a Csák nembeli István fiaitól Károly Róbert cserével szerezte meg, 1430-ig királyi vár volt. Ezt követően birtokolták többek között a Rozgonyiak, a Kanizsaiak, a Nádasdyak is. A törökök először 1544-ben foglalták el, többször gazdát cserélt, s csak 1686-ban került végleg magyar kézre, de a habsburg császári kamara tette rá a kezét, ők adták el báró Hochburg János hadiszállítónak. Az 1800-as években tulajdonos Lamberg család a vár fenntartásával nem törődött, s lassú pusztulásnak indult. A várat 1996 óta apránként restaurálják a helyi Várbarátok Társasága kezdeményezésére és segítségével. A vár alatt 2007-ben Trianon-emlékművet állítottak. / fotók: 2011./ 

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.  / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető: www.magyarorszag-szep.hu  /