Buják
Buják első írásos említése: 1303: Buyak. A gyakori magyar személynévi névadás, a személynév valószínűleg szláv eredetű. / A IX. századtól kezdve nagyon sok szláv, a XI. századtól nagyon sok germán is asszimilálódott a magyarságba. Még a legyőzött morva harcosok is magyar harcosokká váltak./ A vár magja minden bizonnyal legtöbb kővárunkhoz hasonlóan a tatárjárás, 1241 után épült. Jellemzően királyi, királynéi tulajdonban volt. A törökök 1552-ben foglalták el. 1593-ban Báthori István országbíró foglalta vissza Tiefenbach Kristóf kassai főkapitány segítségével. 1605-ben Bocskai fejedelem hajdúi szállták meg, de 1606-ban a Bécsi béke alapján visszakerült a császáriakhoz, Báthori tulajdonába. A Báthori család kihalása után a Várdayak és Bosnyák Tamás füleki kapitány birtokolták. 150 lovas és 50 gyalogos védő őrizte. 1663-ban a törökök újra elfoglalták, ők 50 fős őrséget tartottak benne. Valószínűleg 1666-ban robbantották fel a törökök, ezt követően már nem volt szerepe a háborúban.
A vár alatt kialakuló település 1500 körül mezőváros volt, a török időkben sem néptelenedett el teljesen.
/ Sajnos ott jártunkkor a várromot felverte a gaz, pedig gondolom Bujákon is akadnak gyakran közmunkások, akiket fel lehetne küldeni egy-egy kaszával. Maga a település egyébként szépen rendben van tartva./ Fotók: 2015./   

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.   / Nyitóoldal: www.magyarorszag-szep.hu  /